Az ősz beköszöntével sem unatkoztak a lócsiak. Falukirándulás, Őszköszöntő, idősek napja került megrendezésre.
Szeptember 18-án buszos közösségerősítő falukirándulásra hívta az önkormányzat a lakosságot, az úti cél idén a szentendrei Skanzen volt, ahol éppen a Közösségek öröksége című rendezvényre csöppent be a 43 fős lócsi csoport. Különböző tájegységekről érkeztek közösségek bemutatni hagyományaikat, így busókkal, matyókkal, gyapjúhímzőkkel, fertálymesterekkel találkozhattunk egyszerre. A régi építészeti örökség megtekintésén túl kisvonatozás, majd visegrádi sétahajózás is szerepelt a programban a Dunán. Jóízű vacsora elfogyasztása után indult haza a jókedvű társaság.
Szeptember utolsó szombatján a hagyományos Őszköszöntő ünnep következett, melyre a Róci Egyesület őszi díszbe öltöztette a kis falut. Szalai Gábor Atya jóvoltából terményáldással, Schimmer Attila, Kádár Tibor és a Répce Party Country zenés műsorával, retró vacsorával, saját készítésű süteményekkel, borral, baráti hangulatú beszélgetésekkel, vidámsággal telt ez a nap is.
Október 1. az Idősek világnapja, ebből az alkalomból Nyugdíjas délutánt szervezett az önkormányzat, a Kultúrházba hívta a szépkorúakat, ahol Horváth Ildikó polgármester asszony köszöntője után ajándékkal lepte meg a legidősebb hölgyet – Varga Józsefnét, a legidősebb urat – Talabér Lajost, és a legidősebb házaspárt, Gadovics Györgyöt és nejét, Margitot. Majd kezdetét vette a kulturális műsor, a Jákfai Komédiások érkeztek a „Lopótök, avagy a Mari nem olyan” című pajzán népi komédiával, amely jócskán megnevetette a közönséget. Ezután Vlasich György harmonikás zendített rá a vidám nótákra, a hidegtálas vacsorát követően a hangulatot tovább fokozta a helyi előadóművész, Schimmer Attila a fergeteges energiáival, hangjával.
Örömünkre szolgál, hogy a fenti programokat a Kistelepülések önkormányzati rendezvényeinek támogatása című pályázaton elnyert 1 millió Ft támogatásból valósíthattuk meg, továbbá a falunap és az őszköszöntő rendezvény hangosítására 200 ezer Ft támogatást kaptunk a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével, támogató az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Ezúton is köszönjük a támogatást.
További képek a Fotógalériában.
RN