Pályázatok
Lócs község Magyar Falu
  • 2024. április 18.
  • Andrea, Ilma
FőoldalHírekA Virágzó közösség díját nyertük el a 29. Virágos...

A Virágzó közösség díját nyertük el a 29. Virágos Magyarország Versenyben

2022. november 26 szombat, 09:06
Szerző: Lócs Községi ÖnkormányzatForrás: Lócs Községi Önkormányzat
A Virágzó közösség díját nyertük el a 29. Virágos Magyarország Versenyben

November 18-án Budapesten tartotta Országos Díjátadó Rendezvényét a Magyar Turisztikai Ügynökség a 29. alkalommal meghirdetett „Virágos Magyarország” környezetszépítő verseny keretében.

Idén 349 település nevezett 452 pályázattal, amely rekord a megmérettetés történetében. A 150 fős zsűri egész nyáron járta a benevezett településeket, és végül 56 díjat osztott ki, közülük Lócs a civil összefogás díja kategóriában ért el első helyezést, a „Virágzó közösség díját”. Ezt a díjat az a település kapja, ahol tetten érhető a helyi közösség értékteremtő munkája a közterületek szépítésében, virágosításában. Az oklevél mellé 100 ezer forint értékű kertészeti utalvány is járt. Mindezek mellett pedig az önkormányzati kategóriában emléklappal ismerte el a zsűri a közösségi zöldfelületek példaértékű kialakításáért és fenntartásáért végzett munkát. A díjat Horváth Ildikó polgármester asszony vette át Budapesten Dr. Dömötör Tamástól, a Szervező Bizottság elnökétől, és ő is készült apró ajándékkal a szervezőknek, a Róci logóval díszített mézes plakettet adta át, többek közt Borbás Marcsinak, aki a verseny fővédnöke. Mindeközben újabb 15 díszfát vásárolt az egyesület a Tesco pályázatán elnyert támogatásból, és november végén érkezik a madárbarát tanösvény, odvak, etetők, fecskepanzió.

 

Hálásan köszönjük minden aktív Róci tag munkáját, mellyel hozzájárult e szép eredményhez!

A díjazottak teljes listája megtekinthető az alábbi linken:

https://viragosmagyarorszag.hu/.../c37165c52a0e8419559872...

 

RN

 

Vissza

Fotók

fel